Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Esterházy János, a nemzet mártírja

2008.01.13

“Csak az a nemzet érdemes jobb sorsra és örök életre, amely meg tudja becsülni nagyjait és amelynek mindig szeme előtt lebeg azok példát adó munkássága!”

(Esterházy János: ” Magyar keresztfák között”)

 

Miért választottam az írást a kényelmesebb hallgatás helyett?

 

Ha az Esterházy családról hallunk, akkor elsősorban a fertődi kastély pompás termei idéződnek fel szemünk előtt, pedig ennek az ősi nemesi családnak volt egy felvidéki, galántai ága is, akik kastélyt többek között lakóhelyemen, Lekéren, s a Schubert által is kedvelt Zselízen is birtokoltak. Szégyellem, de Esterházy János nevét diákkoromban sosem hallottam emlegetni, s nemzedékek nőttek fel így, mert neve a kommunista diktatúra idején tabu volt. Felvidékre költözésem után, felnőtt fejjel ismertem meg példamutató életútját, tudatosan vállalt mártíromságát. Erkölcsi kötelességemnek éreztem és érzem, hogy életét, életművét mélyebben megismerjem. Az emberek sorsa rengeteg láthatatlan fonállal kapcsolódik össze. Mikor még Miskolcon, Vologda testvérvárosában nyaraltam nagymamámnál, nem gondoltam, hogy élt egy ember, akinek helytállása, erkölcsi példája, sorsa ilyen erős hatással lesz rám.

Érzelmi okai is vannak annak, hogy “tollat” ragadtam: diákkoromban sok olvasmányélmé-nyem kötődött a zsidók és mindennemű kisebbség üldöztetéséhez, gyerekfejjel hallgattam nagymamám történeteit a zsidók szokásairól, elhurcolásáról. Felnőttként megismert, legjobb barátaimról sorra derül ki zsidó származásuk. Nyáron pedig édesapám megjegyezte, a mi ereinkben is folyik némi zsidó vér.

Orosz szakos tanárként megdöbbenéssel hallgatom a Szovjetunió létezése idején elkövetett milliónyi embertelenséget, igazságtalan elhurcoltatást.

Esterházy János képe bátorítólag mosolyog rám a tantestületi szoba faliújságáról. Amikért harcolt, azok nagy része még ma is aktuális. A napokban ágyazták be újra az áttörhetetlen betonalapba a beneąi dekrétumokat. Írni kell, mert “Vétkesek közt cinkos, aki néma.” Írni, mert nem nézhetjük tétlenül, hogy ismét és a XXI. század elején még mindig másodrendű állampolgárként, kollektív bűnösként tekint a szlovákság legitim képviselőinek többsége ránk, magyarokra.

Szólnom kell, mert Esterházy János ismerősöm. Olyan, akire emberként is, magyarként is büszke vagyok, aki példaképemmé vált, s akit ártatlanul ítéltek el. Azért, mert magyar volt.

Mi a nemzet? Mit jelent mártírnak lenni?

Fontos az alapfogalmak tisztázása. Nemzet, ez a gyönyörű szó az emberek történelmileg kialakult tartós közössége, amely a nyelv, a kultúra közösségében megnyilvánuló lelki akarat alapján keletkezett. Közép-Európában többnemzetiségű birodalmak jöttek létre, s ez máig tartó nemzetiségi ellentétek forrásává vált.

“Pusztulunk, veszünk, mint oldott kéve, széthull nemzetünk.”

 

- jutnak eszünkbe a költő sorai.

A mártír szó elsősorban tanút, keresztény vértanút jelent. A vértanúság ilyen értelemben nem más, mint az Isten ügyéért való teljes odaadás. Tehát szélesebb értelemben véve azokat is mártíroknak tekinthetjük, akiket hitükért nem öltek meg ugyan, de egész életüket Isten, a haza, a nemzet és embertársaik szolgálatának szentelik, azt az igazság és szeretet érdekében áldozzák fel.

Egy mártír nemzet mártírja

“Magyarnak lenni: nagy s szent akarat,

Mely itt reszket a Kárpátok alatt:

Ha küszködőn, ha szenvedőnek, ha sírva:

Viselni sorsunk, ahogy meg van írva...”

(Sajó Sándor: Magyarnak lenni)

 

 

Nemzetünk mártír, erről könyvtárnyi irodalom íródott. Elég, ha csak Himnuszunk sorait dúdoljuk magunkban. A magyar nép zivataros századai a honfoglalástól, a muhi és mohácsi csatán át, a 150 éves török hódoltságon keresztül máig tartanak.

Eszünkbe jut az Alföld újra benépesítése, a soknemzetiségű állam ekkor kezdett a maga teljességében létrejönni, a 19. században felébredt nemzettudat forradalomba és szabadságharcba torkollott. Kossuth álmát a dunai konföderációról sem a kiegyezéskor, sem az első világháború után nem sikerült megvalósítani. A trianoni nemzetgyilkossági kísérlet máig érezteti hatását, nemzetünk sorsa nem lett jobb a második világégés után sem. Az 1956-os levert forradalomba vetett hitünk, hogy majd igazságosabb lesz a világ, nem igazolódott be a bársonyos forradalmat követően sem. A magyarverések Székelyföldön, a Vajdaságban, s a Felvidéken, a mečiari kormányok bicskanyitogató rendeletei, az alternatív oktatás elleni harc, a járások, megyék magyarok számára hátrányosan kialakított határai, a magyarságot megosztó s ki tudja még meddig fájó december 5-i népszavazás...Az olimpia és Monitor feladatok hibás fordítása miatti botrányok eltörpülnek a mostani események mellett: miközben a felvidéki magyarság országszerte a kitelepítések 60. évfordulójáról megemlékező műsorokon a Szózat hangjaival vallja: “A nagyvilágon e kívül nincsen számodra hely, Áldjon vagy verjen sors keze, Itt élned , halnod kell”, a Szlovák Köztársaság parlamentje ismét és még mindig helyesli, legitimmé emeli a beneąi dekrétumokban hirdetett eszméket, az MKP elnökét rágalmakkal sértegetik. Miközben iskoláink a pénztelenség szorításában vergődnek, s templomjainkban szlovák papok prédikálnak...

Pedig Esterházy János épp azért vállalta a sok szenvedést, hogy az utókor magyarsága jobb körülmények között, békében élhessen.

Családi indíttatása

 

Ősei öröksége, neveltetése előre vetítették sorsát. Az egyik legpatinásabb főnemesi családból származott, anyai és apai felmenői közül többen is a magyar ügy, a szabadságharc aktív katonai, politikai résztvevői voltak. Dédapját , báró Jeszenák Jánost, Nyitra főispánját az 1848-49-es szabadságharcban való részvételéért a császári katonai bíróság halálra ítélte és kivégezte. Vejét, gróf Esterházy Jánost, miután részt vett a szabadságharcban, a világosi fegyverletétel után besorozták egy császári büntetőszázadba, majd a Nyitrától 10 km-re fekvő Újlakon telepedett le feleségével Jeszenák Gabriellával. Pozsonyban született fiuk később a 9. huszárezred hadnagya, vezérkari kapitány 1898-ban vette feleségül Elizabeta Tarnowska lengyel grófnőt, s Újlakon letelepedvén itt született 3 gyermekük: Lujza (1899), János (1901. március 14.) és Mária (1904).

Esterházy János édesanyjáról

 

egyik falubeli lakos így emlékszik vissza: ”Ahány szegény ember megfordult a kastély körül, az mind kapott valamit. Az öreg grófnő nem sokat törődött magával, kopottas ruhában járt, de a rászorulókon segített...” Az egész családot szerette a falu, mert “nagyon emberségesek voltak...Ha valakinek leégett a háza, fát adtak neki, hogy újat építhessen. A comtess az egész falu ápolónője volt.”

Esterházy Lujza is beírta nevét a kisebbségi magyarság jobb életéért küzdők közé: 1923 decemberében kémkedéssel vádolván 6,5 hónap vizsgálati fogság után egyévi börtönre és

20 000 korona büntetésre ítélték. A koncepciós per ürügyéül az szolgált, hogy a Károly-puccs idején szerepelt Ostenburg ezredes menyasszonya volt...

Lujza szabadulása után rendkívüli szociális érzékenységgel kapcsolódott be a katolikus életbe, korát megelőzve emelte fel a kisebbségi sorsban élő nők ügyét. Fő célja a szlovák – magyar megbékélés, eltökéltsége, humanizmusa nagy hatással volt öccsére is, és Szlovákiában marad 1938 után, majd János elhurcolása után is, megélve a teljes vagyonelkobzást. A pozsonyi internálótáborból sikerült Párizsba szöknie, ahol a békekonferencián a magyar misszióban harcolt a csehszlovákiai magyarság megsemmisítése ellen, majd 1966-ban bekövetkezett haláláig a francia katolikus egyház menekültügyi irodájában gondozta sok ezer magyar menekült ügyét.

Esterházy János tevékenysége a jogtalanságok idején

“Figyelj hát és tanuld a példát

a messzehangzóan is némát.”

(Illyés Gyula: Haza a magasban)

 

A trianoni döntés ellen diákként tüntet Győrben. Majd iskolái elvégzése után hazatér szülőföldjére, a Felvidékre, s ott a magyarság máig legnagyobb politikusává válik. 1931-ben a Szent-Ivány Kúria ülésén 15 000 korona pályadíjat ajánl fel egy magyar összefoglaló történeti munka megírására. 1932-ben, 31 évesen a csehszlovákiai Magyar Népszövetségi Liga valamint az Országos Keresztényszocialista Párt elnökévé választják. Célja a szlovák- magyar megbékélés. 1935-ben a választások révén Kassa és környékének képviselője a prágai nemzetgyűlésben. Ettől kezdve 10 éven át megszakítás nélkül hivatalosan is szolgálhatta a felvidéki magyarság ügyét. Erkölcsi mérce, példakép lett, a prágai parlamentben mindvégig a csehszlovákiai magyarság érdekeinek, Szlovákia autonómiájának bátor és hivatott szószólója. Már első parlamenti beszédében így szól: “...megkérdezésünk nélkül csatoltak bennünket Szlovenszkóhoz, elvárjuk tehát, hogy a mindenkori csehszlovák kormányok száz százalékig megtartsák kisebbségi, nyelvi, kulturális és gazdasági jogainkat.”

Masaryk lemondását követően a magyar képviselők Esterházy tanácsára a két jelölt közül a kevésbé rossznak tűnő Beneą államelnökké választását segítik szavazatukkal. 1936-ban Esterházy bölcs, politikai szempontból taktikus javaslatára a két magyar párt fuzionált Egyesült Keresztényszocialista és Magyar Nemzeti Párt néven, Esterházy János országos ügyvezető elnökként küzd tovább az asszimilációs törekvések, a nacionalista elnyomás ellen.

Esterházy János pártpolitikusi pályafutásának egyik legfényesebb fegyverténye annak a felismerése volt, hogy a magyarság jogaiért folytatott küzdelmet nem lehet sikerre vinni akkor, ha a felvidéki magyarság politikailag megosztott...Azt hirdette, hogy a pártérdekeket félre kell tenni, és mindennél előbbre valónak kell tekinteni a magyar közösség ügyét.“- állapítja meg róla Duray Miklós 1997-ben.

Eduard Beneą személyesen ajánl neki miniszteri bársonyszéket, hogy meggyőzze képviselőtársait: a csehszlovákiai magyarság számára a kisebbik rossz az, ha Beneąre szavaznak, de Esterházyt sosem a politikai ambíciók vezették, elvei voltak. Nem volt hajlandó egy olyan kormány tagjaként dolgozni, amely lábbal tiporja a kisebbségek jogait. Nem látszatintézkedéseket, hanem valóságos jogokat követelt.

“Maradnak az igazak és a jók.

A tiszták és békességesek.”

(Wass Albert: Üzenet haza)

 

1938-ban politikustársaival együtt kétszer is tárgyal Lord Runciman angol diplomatával, követelik a wilsoni önrendelkezési jog megadását a magyar kisebbség számára. Nem csak Csehszlovákiában, hanem külföldön is diplomáciai tárgyalásokat folytat , minden esetben síkra száll a magyar kisebbség jogai és Szlovákia teljes körű autonómiája mellett. A határkérdéssel kapcsolatos tárgyalásokon csak megfigyelőként lehet jelen.

A magyar parlamenti képviselőkkel megalakítja a magyar kisebbség irányítására szolgáló Magyar Nemzeti Tanácsot, megindítja az Új Hírek c. újság kiadását, síkra száll a földreform mellett, szeptember 17-én deklarációban követelte a szlovákiai magyarság önrendelkezési jogát .

A november 2-i 1. bécsi döntés után nyugalom megőrzésére és passzivitásra szólítja fel a magyarságot. Horthy bevonul Kassára, Esterházyt felsőházi tagság és tárca nélküli miniszteri poszt várja a magyar parlamentben, de ő szolidaritást vállalva a mintegy 70 000 határon kívülre szorult magyarral - mindenki meglepetésére - marad, és első szavaival jogszerű bánásmódot kér a magyar kormánytól a szlovák kisebbség számára: “ Mi Szlovákiában maradt magyarok, ígérjük, hogy kezet adunk szlovák testvéreinknek. Az anyaországban élő magyaroktól pedig azt kérem, hogy az oda csatolt szlovákok nemzeti érzéseit tartsák a legmélyebb tiszteletben , engedjék meg, hogy ugyanúgy élhessenek ott, ahogy azt mi magunknak Szlovákiában követeljük”. Ezen az úton kellene ma is haladni...

“Hol zsarnokság van,

ott zsarnokság van...”

(Illyés Gyula: Egy mondat a zsarnokságról)

 

1939-ben a szlovák hatóságok rendőri felügyelet alá helyezik, házkutatásokkal zaklatják, az Új Híreket betiltják, de ő megindítja a Magyar Hírlapot. Elhatárolja magát és pártját a soviniszta, nemzeti szocialista eszméktől, ugyanakkor a szlovák parlament egyetlen magyar képviselőjeként izzó szenvedéllyel követeli a magyar kisebbség jogait, erről megbeszélést folytat Jozef Tisoval, a hitleri bábállam miniszterelnökével is. Üdvözli a Szlovák Köztársaság megalakulását. A megbékélés híve, megrögzött pacifista. Az Egyesült Magyar Párt végrehajtó bizottságának ülésén elhangzott Ha a magyar és a szlovák egymás ellen fordul, annak mind a kettő kárát vallja c. beszédében így vall erről: “...az ultrasoviniszta szlovák éppúgy árt hazájának, mint ahogyan árt az a magyarországi ultrasoviniszta, aki akár szóval, akár tettel igyekszik a magyarországi szlovákok nemzeti fejlődését megakadályozni vagy gátolni.” A 2. világháború kitörésekor humanizmusra szólít, szociális segélyakciókat szervez.

1940-ben parlamenti felszólalásában elítéli az internálótáborokat, közbenjárására kiengedtek a táborból egy magyar érzelmű nyitrai papot.

1941-ben Pozsonyban megalakítja a szlovákiai magyarság máig egyetlen önálló pénzintézményét, a Takarékbank Rt-t, létrehozza a kiadói tevékenységet folytató Madách Könyvesházat. Azt, hogy a felvidéki magyarság annyi éven át megállta helyét, nagyrészt neki köszönhetjük. A kisebbségi kérdésekről többek között így vall: “Nem tagadhatjuk, hogy közöttünk vannak, akárcsak másutt, akik a nemzetiségi kérdésekben megfelelő tájékozottság és iskolázottság hiányában túlzó álláspontra helyezkednek. Ezeket fel kell világosítani és meg kell győzni, hogy a magunk megbecsülését csak úgy kívánhatjuk másoktól, ha mi is megbecsülünk másokat...Ha ez a felfogás átmegy a köztudatba, akkor a magyarországi nemzetiségi kérdés megoldódik, és nem válik nemzeti veszedelemmé, amilyennek egyes sötéten látók feltüntetik. A nemzetiségi kérdéssel Teleki Pál szellemében kell foglalkoznunk és az ő szellemében kell megoldanunk. Ezen a téren a Nyugat sem lehet mintánk, mert nálunk a nemzeti elkülönülés bellum omnium contra omnes-re (mindenki háborúja mindenki ellen) vezetne.”

Az 1942-es év egyszerre hoz felemelő és lesújtó eseményeket. Esterházy újjászervezi a betiltott Szlovenszkói Magyar Kultúregyesületet, Pozsonytól Iglóig, Eperjestől Nyitráig szerte a Felvidéken Magyar Házak nyílnak, ahol élénk politikai, gazdasági és kultúrális élet folyik (üzletek, pártirodák, klubok, mozik, a szegények számára melegedők stb. találhatók bennük).

Esterházy tanulmányban fejti ki nézeteit arról, hogy a kisebbség sorsa nemcsak, de elsősorban annak szellemi minőségén, másodsorban a mindenkori államhatalom hozzáállásán múlik. A debreceni nyári egyetemen tartott előadásában így vall :

Sem gyűlölettel, sem erőszakkal nem lehet kisebbségi kérdést megoldani. Intő példa erre elsősorban Csehszlovákia. Ha azt akarjuk, hogy más nemzetek megbecsüljenek bennünket, akkor mi is becsüljük meg őket, még akkor is, ha a számszerűleg kisebbek. Minden nemzetnek vannak hibái és erényei. Ha a magyarság meg akarja tartani szerepét Közép-Európában, akkor olyan légkört kell itt teremtenie, amely kizárja a gyűlöletet, féltékenységet, és biztosítja a különböző nemzetek között a békés együttélést. Ez felel meg az ezeréves magyar tradícióknak is.” További gondolatai is máig tanulságosak, megszívlelendők: “Nagy hiba volna annak feszegetése, melyik magyar jobb, értékesebb (...)az anyaországbeli , a visszatért vagy a más államkeretekben élő?(...)magyar testvéreink, ez a különbözőség sohase érintse a lényeget, és sohase váljék sem kárára, sem hátrányára az egyetemes magyarság lelki és szellemi közösségének.”

 

Vox humana

Esterházy János zsidókhoz fűződő viszonyát is érdemes megvizsgálnunk. Jehuda Lahav az Új Szó 1994. június 1.-i cikkében kifejti, hogy Esterházy az utolsó, deportációs törvényen kívül mindegyik zsidótörvényt megszavazta, ill. nem szavazott ellene. Az 1940. október 8-i szlovák parlamenti felszólalásából idéz: “ A magyar tömegek (...)évszázadok óta épp úgy szenvedtek a zsidóktól és a zsidó túlkapásoktól, mint a szlovákok.” Szerinte a zsidóellenes intézkedések olykor magyarokat sújtottak, és Esterházy csak emiatt vette őket védelmébe. Mindamellett bátor és tiszteletre méltó, viszont elkésett tettnek tartja , hogy Esterházy János a szlovák parlamentben egyedül volt, aki nem szavazta meg a 68. számú, deportációról szóló törvényt. Popély Gyula és Janics Kálmán ezzel szemben azt írják, Esterházy 1942. május 15-én nemmel szavazott, amit némi csúsztatásnak tekinthetünk, hiszen a tartózkodás még nem jelent nemmel szavazást. Ugyanakkor Esterházy János további tetteit figyelve azt mondhatjuk, ez a tartózkodás a hitleri őrület idején, amikor a magyarságot a szlovákok nyíltan zsidószimpatizánsoknak tartották - s ez akkor életveszélyes volt -, felér egy nem szavazattal.

Hogy árnyaltabban lássunk, érdemes elolvasnunk Esterházynak dr. Sokol Mártonnal, a képviselőház elnökével folytatott beszélgetésrészletét: “ Midőn a szlovák parlament tagjának választottak, az első ülésen fogadalmat tettünk, hogy mindig lelkiismeretesen fogjuk törvényhozói kötelességeinket teljesíteni. A zsidók kitelepítéséről szóló törvényjavaslat tartalmilag olyan, hogy azt semmiképpen sem tehetem magamévá és nem szavazhatom meg. Legfiatalabb korom óta mindig zsidóellenes beállítottságú voltam és az is fogok maradni, ami ellenben nem jelenti azt, hogy szavazatommal hozzájáruljak egy olyan törvényhez, mely minden isteni és emberi jogot lábbal tipor. A zsidókat nem mint felekezetet, hanem mint fajt telepítik ki, és ez egy okkal több, hogy ellenszavazzak a javaslatnak. A magyarság Szlovákiában nemzeti kisebbséget alkot, és ezért teljesen lehetetlen, hogy elfogadjon és magáévá tegyen olyan törvényjavaslatot, mely a többségnek jogot ad arra, hogy egy kisebbséget kitelepítsen. (...) Veszélyes útra tért a szlovák kormány (...)Tudom, hogy a törvényjavaslat nagyon sok szlovák képviselőtársamnak nem tetszik, de ezek pártfegyelemből nem mernek óvást emelni a javaslat ellen. Én ellenben, mint az itteni magyarság képviselője, leszögezem és kérem tudomásul venni, hogy azért nem szavazok a javaslat mellett, hanem ellen, mert mint magyar és keresztény és mint katolikus a javaslatot istentelennek és embertelennek tartom.”(Kiemelések tőlem)

Esterházy János eme egyedülállóan bátor kiállása az emberiesség, a szeretet, a keresztény értékek mellett még néhány német csodálatát is kivívta: “A legbátrabb ember Közép-Európában!”. Persze a hitleri propaganda elítélte őt ezért.

“ ... a szörnyűség teteje az volt, hogy csupa fekete csuhás ült ott, a Szlovák Néppárt képviselői többsége ugyanis pap.” - számolt be édesanyjának Esterházy másnap a szavazásról.

Ladislav Deák és Igor Kamenec szlovák történészek is gyakran támadták és vitatják Esterházy tettét, azt alibizmusnak tartják. De ha a további eseményeket követjük, láthatjuk, Esterházy János gróf együttműködve a menekültügyet irányító id. Antall Józseffel és Keresztes-Fischer Ferenc belügyminiszterrel sokat tett azért, hogy a felvidéki zsidóság közel fele, kb. 40 000 zsidó Magyarországon át Palesztinába meneküljön. (Sokan útlevél és vízum nélkül léphettek Magyarországra, s ott mint a lengyel üldözöttek, menekült státuszt kaptak.) Ő maga több száz útlevelet cipelt a bőröndjében, nyitraújlaki kastélyában vállalva az ezzel járó veszélyt, nem is titkoltan, zsidókat bújtatott, emiatt –írja Molnár Imre történész Esterházyról szóló könyvében - Bárdossy miniszterelnök határozottan megtiltott számára mindenféle közbenjárást “zsidó ügyekben”. A menekülteket, pl. Egri Viktor írót, dr. Balogh-Dénes Árpád jogászt, – akkor már jóval kisebb birtokai jövedelméből is - anyagilag segítette. Egy volt kassai munkaszolgálatos tanúvallomása szerint egyszer 200 zsidó munkaszolgálatost mentett meg az elhurcolástól azzal az ürüggyel, hogy sürgős közmunkára van szüksége, majd ruhával és élelemmel látta el őket. Vajon mennyire alibizmus ez? Nem gondolhatnánk, hogy a szlovákok viselkedése volt az ? : ez a törvény törvényerőre emelkedhetett, a vatikáni pápai számonkéréstől tartó, katolikus pap Tiso államelnöknek nem kellett aláírnia...

A pozsonyi Veronika Dubnická Schlesingerová az Új Szó 1993.június 14-i számában kijelenti, hogy egy perben hajlandó is tanúskodni arról, hogyan bújtatták őket újlaki kastélyukban 6 hétig – az SS- házkutatásokat kijátszva - az Esterházyak, hogyan mentette meg, támogatta anyagilag évekig családját Esterházy János.

1943-ban Esterházy János ismét hitet tesz a magyar-szlovák megbékélés mellett. 1944-ben élelmiszerrel, gyógyszerekkel, pénzzel segíti a szlovák nemzeti felkelés résztvevőit. Az ellenállás egyik vezetője a következő elismerő szavakkal ír róla és segítőtársairól: “Ha nincsenek a magyarok, a csehszlovák emigráció Londonban aligha tudott volna olyan személyi apparátussal dolgozni, mint amilyennel dolgozott végig. (...) Tévedés volna azt hinni, hogy ezt önző szándékból , pénzkeresésből tették a magyarok. Önzetlenül cselekedtek, ők látták el pénzzel az átbújókat.(...)Így került Esterházy személyes segítségével Magyarországon keresztül Londonba a csehszlovák emigráns kormány hadügyminisztere, Viest generális is, a szlovák nemzeti felkelés egyik katonai vezetője.”

A felkelés ideje alatt megalakult Szlovák Nemzeti Tanács 1944.szeptember 1-én a Magyar Pártot is fasisztává nyilvánította, betiltotta, s teljes vagyon elkobzásra ítélte.

A németek szeptember 7-én megkezdték a zsidók összefogdosását, az elnöki kivételek sem érvényesek már. Sok száz menekült zsidó, szlovák, cseh, lengyel köszönheti Esterházynak, hogy életben maradt. Esterházy Memorandumban tiltakozik Magyarország német megszállása ellen, ezt a nyugati nagyhatalmak képviselőihez is eljuttatja. Pártját a nyilasok bérencek segítségével próbálták szétbomlasztani. Ezt követően Budapesten letartóztatják, pártvezetői tisztségéről le kell mondania. De a pártot nem kényszeríthetik, egy emberként állnak ki mellette s választják meg újra! A Gestapo körözi, hisz nem akarja, hogy felvegye az oroszokkal a kapcsolatot, állandóan menekülnie kell, pincékben bújkál, de ő nem hajlandó elmenekülni, külföldre szökni akkor sem és később sem. “Ami engem illet, én nem hagyom el az országot. Nem akarok a nácikkal egy húron pendülni. Nem akarom Hitlerék segítségével menteni a bőrömet. ...Túlságosan mély gyökereim vannak szülőföldemben ahhoz, hogy el bírnám hagyni!”

Az emberi jog halála és a justizmord

 

Az orosz front 1945. április 1-én érte el Pozsonyt, a város orosz közigazgatás alá került. Április 4-én – bár a történészek már ezt is vitatják - felszabadult (vagy inkább egy újabb több évtizedes megszállás?) Magyarország. Április 5-én Kassán kihirdetik a hírhedt kormányprogramot... Másnap véletlenül – közmunkást keresve - letartóztatja egy orosz járőr, de 18-án 12 nap elzárás után kiszabadul. Április 20-án felkeresi a későbbi hírhedt párttitkárt, Gustáv Husákot, hogy tiltakozását fejezze ki neki a magyarokat ért jogtiprás ellen, 8 magyar vezető képviselő memorandumot intéz a csehszlovák kormányhoz és a Szlovák Nemzeti Tanácshoz, hogy egyúttal megkíséreljék a szlovákok és magyarok békés egymás mellett élését. ”Mi, azok a magyarok, akik ma ezen a területen élünk, öntudatosan és tiszta lelkiismerettel jelentjük ki, hogy 1939.március 14-től napjainkig sem gondolatban, sem tettben nem vétettünk a demokrácia és a humanizmus gondolata ellen.” De a május 3-án Pozsonyban kezdődő kitelepítést már nem tudták megakadályozni. Husákkal való találkozása után a KGB ügynökei letartóztatják és börtönről börtönre hurcolják A Kempelen utcai orosz katonai parancsnokságról 1945.június 29-én már vonatra rakják és 10 más, prominens magyarral együtt Budapesten, Bukaresten, Jasin keresztül Moszkvába szállítják. Fogolytársai mind párttagok :dr. Neumann Tibor, Böjtös Károly, gróf Csáky Mihály, dr. Jabloniczky János, Láng Gusztáv, Lászlóffy Ferenc, dr. Párkány Lajos, Szüllő Sándor, Tesár Béla, dr. Virsik Sándor. “Helyzetünk szörnyű, de erős lélekkel bírom. Családom után való aggódás, éhezés és különféle szekatúrák, sőt verés. Már többször próbáltam üzenni, de nem sikerült...” - írja levelében Neumann Tibor ügyvéd, a pozsonyi pártszervezet igazgatója.

A szlovák belügyi dokumentumok szerint június 25-én adta át Esterházy János grófot Gustáv Husák a KGB-nek, az őrizetbe vételi parancsot június 28-án letartóztatási parancs követi, mely szerint “ nevezett 1932-36- ig a Magyar Párt, fasiszta magyar párt központi bizottságának főtitkára volt, és aktív harcot folytatott a Szovjetunió és a kommunista párt ellen. A szlovák fasiszta parlament képviselőjeként 1935-től minden erejével elősegítette és népszerűsítette a harcot Németország oldalán a Szovjetunió ellen.(...)amit alátámaszt Esterházy János 1945. június 28-i vallomása és az egyéb hivatalos dokumentumok...”

A letartóztatottak moszkvai koncepciós perére a Butirszkaja börtönben került sor. A vádirat Esterházyt fasiszta pártfőnek címkézi. Szó esik a katyni lengyelmészárlásról, melyet, mint a glasztnoszty óta megtudtunk, valójában nem a németek, hanem a szovjetek hajtottak végre. Ugyanitt tartották fogva Bethlen István magyar miniszterelnököt is. Esterházy kegyelmi kérvényét nem méltányolták, Neumann Tiborral és Csáky Károllyal együtt 10-10 év javítómunkatáborra, és teljes tulajdon- és vagyonelkobzásra ítélték. Cellatársa Alekszandr Szolzsenyicin író volt.

Ezután július 13-án a Komi Köztársaság – tehát szibériai - Knyaz-Pogo melletti munkatáborba, majd augusztus 15-én a rakpaszi munkatáborba, 1948. március 7-én a Szangradok- Protok-i táborba került. Az egykor erős, 184 cm magas, gesztenyebarna hajú sármos fiatalember ekkor már “szánalmasan lesoványodott”, “csont és bőr” összetört fizikumú, beteg Esterhzáy János “csodálatos türelemmel viselte “ szenvedéseit és súlyos tüdőbetegsége ellenére is sugárzott belőle a lelkierő. “Mint egy jó apa”, azonnal hozzáfogott fiatal magyar fogolytársa, az akkor alig húszéves Hetényi József neveléséhez, tanításához. Saját helyzetével teljesen tisztában lévén, szenvedéseit népéért való vezeklésként viselte.”-emlékezett vissza rá Vas megyei Hetényi József. A Gulag poklaiban töltött évekről későbbi fogolytársának, Bohuą szlovák írónak is mesélt, a köztörvényesekkel való együttlét kiszolgáltatottá tette a politikai foglyokat.

Esterházy elítélése Pozsonyban

Gustav Husak Esterházyt egy Tiso - Tuka perhez hasonló, koncepciós perben szerette volna elítéltetni. A Dálnoky Miklós Béla vezette magyar miniszterelnöki hivatal többször is próbálkozott Esterházyt megmenteni. Sikertelenül. A beneąi dekrétumok miatt a magyarok elvesztették állampolgárságukat, magyar ügyvédek nem dolgozhattak, a szlovákok közül csak szeptemberben vállalta Maria Čikvanová a védelmét. Esterházy ellen a fő vádpontok :
  1. szerepe volt Csehszlovákia szétbomlasztásában,
  2. támogatta a náci Németországot és a Horthy-Magyarországot, valamint megkárosította a Szovjetuniót,
  3. részese volt a Szovjetunió elleni hadüzenetnek,
  4. kiszolgálta a fasiszta rendszert, és ezért kollaboránsnak tekinthető.

 

Ez az akkori törvények alapján 30 évi szabadságvesztést, de akár halálos ítéletet is jelenthetett.

Az ügyvédnő hiába tiltakozott, hogy a vádlottnak nem áll módjában védekezni, a kirakatpert a távollétében is lefolytatják, Esterházyt a szlovák hatóságok szeretnék ráírni a háborús bűnösök listájára, de ehhez később sem találtak elegendő bizonyítékot. Szeptember 16-án a Szlovák Nemzeti Bíróság a Tiso – per miatt felháborodott közvélemény megnyugtatására, kihasználva a még érvényben lévő népbírósági törvény érvényességét távollétében, “ IN CONTUMACIAM” kötél általi halálra ítéli a köztársaság szétveréséért és a fasizmus kiszolgálásáért.

Fábry Zoltán így ír ezzel kapcsolatos érzéseiről: “Megrendülten, tehetetlenül és szívütötten állunk az ítélet előtt. Az igazság újra csatát vesztett Szlovákiában. Halálos ítélet: mentő körülmény nélküli végső konklúzió. Kötélhalál: aljas indokból elkövetett tett megbélyegzése. És a tempó, a gyorsaság, amivel ezt az ítéletet keresztülhajszolták , egyetlenegy tárgyalás subája alatt. Micsoda nemzet ez!”

Karel Koch cseh orvosprofesszor Justícia c. művében így látja Esterházyt: “Esterházy sohasem mondotta magáról, hogy én szlovák vagyok. Egyedülment az úton. Egyedül, de egyenesen, és az ő útja nem Hitlerhez vezetett...Le a kalappal Esterházy előtt.”

Újabb stáció: hazatérés a Szovjetunióból

 

Mivel állampolgárságától az 1945/33-as rendelettel őt is megfosztották, magyar szerveknek is közben közben járniuk. Testvére, Lujza is közben járt érdekében a csehszlovák politikai személyiségeknél. A kiadatási eljárást Clementis csehszlovák külügyminiszteri államtitkár indította el 1947-ben. 1948. november 29-én az igazságügyi minisztérium levélben értesítette a Nemzeti Bíróságot arról, hogy Esterházyt a Szovjetunió kiadja a csehszlovák hatóságoknak. Ez az Ukrajnabeli Csap állomáson történt meg.

A súlyosan beteg ólommérgezéses Esterházyt azonban először fel kellett erősíteni, ez csak több hónapos gyógyszeres kezelés során sikerült. Kijevben le is kellett szállítani a vonatról, hogy bele ne haljon az utazásba. Állapotáról az illetékes hatóság kísérőanyagán kívül, amelyben jelzik, hogy szinte egyetlen foga sem maradt, haja kihullott stb. _ Palo Bohuą visszaemlékezésében olvashatjuk, hogy “ az északi sarkkör táján szerzett gyötrő tuberkolózisa állandó kínzó köhögési rohamokkal nehezítette életét.” – olvashatjuk Molnár Imre már idézett könyvében.

Pozsonyba érkezése után Mária testvére, és maga Esterházy János is dr. Balogh-Dénes Árpád ügyvéd segítségével két kegyelmi kérvényt írtak. Esterházy így fogalmaz: “ Még abban az esetben is, hogyha legnagyobb mértékben vétettem volna az első Csehszlovák Köztársaság ellen, nemhogy jóvá tettem mindezt későbbi tevékenységemmel, hanem ezért a büntetést már le is töltöttem.” Kérelmét azonban nem vették figyelembe, halálos ítéletét csak egy lassabb halálnemre kegyelemből életfogytiglani börtönbüntetésre változtatták, családja és barátai, köztük Fábry Zoltán közbenjárása csak ennyit ért.

A 11 elhurcolt magyar vezető közül ugyanekkor szabadult Párkány , Teszár és Csáky, a többiek odavesztek a lágerekben.

Börtönkálvária

Miért is nem engedték szabadon ? Mert társaiban szentként éltette a reményt, bátorította, vigasztalta, segítette őket. Az embertelenségben, ahol másokról lehullik az álarc, ő megmaradt embernek, hithű kereszténynek. Mély istenhite segítette őt az életben maradásban.

Lipótvárban a börtönben várja az ítéletet, 1949. szeptember 25-től 1953. március 6-ig tartják itt fogva, s hiába kéri büntetése csökkentését, makacssága miatt csak szigorítják őrizetét. Felróják neki öntudatosságát, s hogy mások társaságát keresi. Érdekesség, hogy egy darabig még Gustav Husakkal is kellett raboskodnia...

1953. március 6.-1953. aug.20. között a morvaországi Mirov börtönben sínylődik, majd Illavára, 1954. március 4-én a csehországi Ročov u Louny börtönbe, majd 1955. június.1-én a Pilzen melletti Bory börtönbe, június 2-án ismét Lipótvárba, onnan újra a mirovi börtönkórházba került. Az 1955. május 9-i általános amnesztia rá – felsőbb utasításra, kegyetlen játék - mégsem vonatkozik, de szabadulásába vetett hite, lelkesedése még 50 kg-osan is töretlen. Állandóan más börtönbe szállítják, mert rossz hatással van a társaira: lelket önt beléjük.

Akkoriban sok pap is fogoly volt, a tiltott ostyát, az oltáriszentséget Esterházy hordozta ruháiba rejtve, s osztotta szét rabtársainak, mert rá senki sem gyanakodott.

Betegsége gyógyíthatatlan. Az 1956-os forradalom híre felvillanyozza, de leverésének hírére egészsége még inkább megrendül. A halálos ágyán kinyilvánított utolsó kérését, hogy legalább Nyitrán, ősei földjén raboskodhasson s halhasson meg, elutasították. 1957. március 8-án lelke megtért Teremtőjéhez.

A végtisztesség máig nem adatott meg neki

“...mert hol zsarnokság van,

minden hiában,

a dal is, az ilyen mű,

akármilyen mű,

mert ott áll

eleve sírodnál,

ő mondja meg, ki voltál,

porod is neki szolgál.”

Olomützben hamvasztják el, majd hamvait a mirovi börtönbe viszik. Családja hiába kérte akkor és ma is hamvai kiadatását. Mert ártatlan volt, mert magyar volt, mert nem volt áruló, mert politikusi hivatását és keresztény erkölcsiségét nem adta fel, mert halála pillanatáig megőrizte erkölcsi tartását, nemeslelkűségét, mert “Esterházy János sorsa és példaadó magatartása , majd mártíromság erkölcsi mérce és erőt adó forrás” egész magyarságunk, minden szórványban élő magyar számára, mert nevét 40 évig le sem írhatták, mert a Szlovák Jednotát segített megalapítani, mert 700 szlovák MÁV alkalmazott munkahelyéért emelt szót, mert nemcsak a magyarok, hanem a lengyelek, ruténok, zsidók érdekeit is képviselte, mert gyűlölt minden diktatúrát, erőszakot, mert demokrata volt, mert konzervatív értékeket vallott, mert megelőzte korát, mert...

Rehabilitáció

 

“ Hogy nem lehettem az, aki

lehettem volna, akit vártak,

Mi kárpótolhat mindezért,

És mikor rehabilitálnak?”

(Székely János: Semmi – soha)

Hol tart ma Esterházy János rehabilitációjának ügye? A rehabilitáció gondolata csak a kommunizmus után, a bársonyos forradalmat követően merülhetett fel. 1991-ben Masaryk – díjra terjesztették fel , melyet aztán Ladislav Deak történész elítélő véleménye miatt Vaclav Havel nem mert megadni. Miről is ismerjük T.G. Masarykot, a névadót ? Pl. ebből az idézetből: ” Az átmenetre helyesebb taktikát kell választani...a magyar iskolákat fokozatosan szüntetni meg...az elszlovákosítást fokozatosan kell végrehajtani...”

Ugyanekkor kapott díjat Masaryk fia, aki a párizsi békekonferencián a magyarok kitelepítésének ügyét támogatta, Jozef Lettrich, aki vallotta: “A trianoni határoknak előbb vagy utóbb etnikai határokká is kell válniok.” , dr. Vavro ?robár, aki 1947-ben így írt: “ ...megállapíthatjuk, hogy még több magyart kellett volna kiutasítani és ma nem lenne velük annyi fölösleges huzavonánk!”, Martin Kvetko, a SZNT egykori alelnöke, aki 1946-ban ezt vallotta: ”Tudjuk, hogy akárki is kormányoz odaát,(...) céljuk mindig Nagy-Magyarország lesz szláv rabszolgákkal.”, a díszes társaság további tagja még pl. Prokop Drtina :” Szükséges, hogy sok németet magunk intézzünk el a fölszabadulás első napjaiban (...)akik ellenállást fognak tanúsítani, minél többet agyon lehessen verni”.

Göncz Árpád magyar államelnök indítványozására 1993-ban Esterházy Jánost és többi elfogott társát Moszkva rehabilitálta, erről az Új Szó április 6-i száma tudósít. A szlovákiai magyar képviselők többszöri kérése ellenére Csehország és Szlovákia ezt máig nem tette meg, az ügyet elodázza...Róla több helyen még ma is elítélően nyilatkoznak. Mikloąkot is támadás érte, mert részt vett a budapesti megemlékező ünnepségen.

De a felvidéki magyarság lélekben ő már feltámasztotta, 1991. május 15-én In memoriam a tiszteletére alapított Pro Probitate, a helytállásért díjat kapott, melyet munkásságával azóta több neves szlovákiai személyiség is kiérdemelt.

Budapesten a Szép utcában és néhány felvidéki városban emléktáblát lepleztek le a tiszteletére, Búcson, Királyhelmecen szobra áll, idén Siposhegyi Péter Hantjával sem takar c. monodrámája az ő szenvedéseiről szól, az Esterházy-emlékév keretében a halálának 50.évfordulójára Kárpát-medence szerte tartott szentmise, imanap, egész éves ünnepi rendezvénysorozat emlékezik erkölcsös magatartására.

Mi a további teendő?

Ma sokan eldobják nemzetiségüket, szükséges volna, hogy életpéldájával felhívjuk az ősi magyar értékekre a figyelmet. Meg kell ismernünk Esterházy Jánost és eszméit, ferdítés, csúsztatások nélkül. Ehhez több dokumentációra, életrajzának, műveinek alaposabb feldolgozására, kiadására lenne szükség. El kellene érnünk, hogy a családnak kiadják a hamvait, s azt a szülőhelyén épülő kis kápolnába temethessék. Politikai munkásságát is értékelnünk kell. Boldoggá avatására is van reményünk, hiszen mártírként élt és halt meg, a börtönökben a táborokban végig társai vigasza volt. Molnár Imre lengyelül írt Esterházy-életrajzára II. János Pál pápa áldását adta. Esterházy János lelkülete, szellemisége kezd újra feltámadni, de még több politikusnak kellene felvállalnia az örökséget. Őszintén remélem, hogy rehabilitására nem kell újabb 50 évet várni. S ezzel a reményemmel tudom, hogy nem vagyok egyedül. Esterházy János ma is köztünk él. 6776. Ennyi ismerőse van ma az iwiwen...

 

 

 

 

 

 

 

 

 

FELHASZNÁLT IRODALOM

 

  1. Esterházy János: Cselekedjünk mindannyian egyetértésben és szeretetben

    Pannónia Könyvkiadó , Pozsony 1992

  2. Esterházy Lujza: Szívek az ár ellen

    Püski , Budapest, 1991

  3. Molnár Imre: Esterházy János

    Nap Kiadó, Dunaszerdahely, 1997

  4. Új Szó c. független napilap 1991-2007 év közötti számai
  5. Rákóczi Hírvivő, 17. évfolyam, 1. szám, 2007 április
  6. Sólyom László köztársasági elnök beszéde az MTA Esterházy János emlékkonferencián
  7. Szabad Újság, 1991. nov.5.
  8. Szabad Újság, 2007. június 27.
  9. Nap, 1990. III. 8.
  10. Nap, 1990. XI. 2.
  11. A HÉT számai
  12. Magyar Hírvivő, 2007. január
  13. Pesti Hírlap, 1993. márc. 8.
  14. Magyar Szemle, Budapest 2007 június, Jeszenszky Géza cikke
  15. Vasárnap, 1993.VI.13.
  16. Bibó István: Válogatott tanulmányok I_IV.
  17. NS RČS 1935-1938, PS, 68. schôdze, príloha č.10
  18. Magyar Fórum, 1991. április 11.
  19. Szabad Földműves Újság, 1991. március 11., 12.
  20. Magyar Hírvivő, 2007 május
  21. www.ujszo.sk
  22. www.duray.sk
  23. www.iwiw.hu

 

 

 

 

 

 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

Nincs új bejegyzés.