Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Csak egy anya?

2008.05.11

Gyorsan le kell szögeznem: az alábbi cikket nem én írtam, és nem szoktam idegen tollakkal ékeskedni. Most mégis ide kívánkozik, mert fájdalmasan igaz. ..


"... Egy nőtől - miközben a jogosítványát újította meg egy önkormányzati hivatalban - az adatfelvevő hölgy megkérdezte, mi a jelenlegi foglalkozása. A megkérdezett tétovázott, mert bizonytalan volt, hová sorolja magát. Arra gondolok - magyarázta az adategyeztető - hogy van-e munkája, vagy csak
- Természetesen van munkám! - csattant fel a nő - Anya vagyok !
- Nincs "anya kategóriájú" foglalkozás. A "háztartásbeli" fedi az ön státuszát - mondta az adatfelvevő segítőkészen.
Már el is felejtettem ezt a történetet, mígnem egy napon ugyanilyen helyzetben találtam magam a Városházán. A hivatalnok magabiztosan szegezte nekem a kérdést: "-Mi a foglalkozása?"
- Gyermekfejlődési és emberi kapcsolatok területén dolgozom társkutatóként - vágtam rá azonnal, ám azt még ma sem tudom, hogy buggyant ki belőlem e válasz.
A hivatalnok abbahagyta a munkáját, golyóstolla megállt a levegőben. Felnézett, mint aki rosszul hall. Megismételtem a titulust lassan, hangsúlyozva a lényeges szavakat. Aztán csodálkozva láttam, hogy ezt mind leírta fekete betűkkel a hivatalos kérdőívre
- Megkérdezhetem, hogy pontosan mit csinál ezen a területen? - nézett rám a nő érdeklődve (ekkor már nem visszakozhattam..)
Tehát hűvösen, az izgalom legkisebb jele nélkül válaszoltam: - Folyamatos kutatási programban veszek részt (melyik anya nem..) laboratóriumban és terepen is (normálisan azt mondtam volna, hogy bent és kint). Dolgozom a felettesemnek (elsőként az Úrnak, aztán az egész családomnak), és van már négy kreditem is (mindegyik lány). A munkám szüntelen összpontosítást igényel (melyik anya tagadja?) gyakran dolgozom tizennégy órát egy munkanapon (inkább huszonnégyet). Szóval e tevékenységben jóval több a kihívás, mint más "átlagos" foglalkozásokban.
A hivatalnok hangjából, gesztusaiból elismerés áradt felém, miközben kitöltötte a nyomtatványt. Aztán felállt és az ajtóig kísért. Míg hazafelé vezettem, a fényes, új karrierem lebegett a szemem előtt. Otthon a tizenhárom-, a hét- és a hároméves laborasszisztensem üdvözölt, az emeleten pedig hallottam gyermekfejlesztési programunk új (hat hónapos) kísérleti modelljét, aki a hangmintáit próbálgatta. Elégedettnek érezhettem magam!
Úgy véltem, ütést mértem a bürokráciára. Hiszen hivatalos feljegyzés készült rólam és a foglalkozásomról (ha már az "anyaság" nem hangzik elég jól). Ennek szellemében a nagymamákat nyugodtan nevezhetnénk senior kutatási munkatársnak a gyermekfejlesztési és emberi kapcsolatok területén, a déd nagymamákat pedig senior kutatási munkatársak ellenőreinek... Még azt is gondolom, hogy a nagynénik kutatási asszisztensé léphetnének elő!
Kérlek tudasd ezt a jó hírt a többi anyával, nagymamával, nagynénivel meg a barátaiddal! Legyen kevesebb gond és több áldás a házadon, és kizárólag a boldogság lépjen be az ajtódon!"



--
"Jól csak a szívével lát az ember.

Ami igazán lényeges az a szemnek láthatatlan. "