Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Kemény Henrik a magyar bábszínészet élő legendája

2008.04.30

Kemény Henrik a magyar bábszínészet élő legendája. Legismertebb figurája, Vitéz László kalandjain nagyanyáink éppúgy kacagtak gyerekkorukban, mint a gyerekeink ma. Most épp a Bárka Színházban örvendezteti meg fiatal hallgatóságát a 83 éves művész, aki szerint a gyerekek bátrabbak és nyíltabbak mint 70 éve. Az egyik előadás után beszélgettünk vele.

 
1925-ben született és 1931-ben már szerepelt édesapja bábelőadásán. Ez azt jelenti, hogy előbb tanult meg bábozni, mint írni-olvasni?

Még nem jártunk iskolába, de az öcskössel (Kemény Mátyás- a szerk.) minden előadáson a papa (Korngut Henrik, később id. Kemény Henrik- a szerk.) mellett voltunk. Kézhez kellett adni a kellékeket, bábokat. Emellett persze mi, gyerekek egymásnak is báboztunk a figurákkal, akár előadás közben is. Ha elragadott bennünket a hév, és hangosak voltunk, akkor a papa – mivel nem szólhatott ránk, hisz azt a közönség is meghallotta volna – odabökött a bunkóval vagy a palacsintasütővel, hogy ne zavarjuk a produkciót.

Az ördög és Vitéz László az alkotójukkal. (fotó:mti)

Az ördög és Vitéz László az alkotójukkal (fotó:mti)



Később kaptunk egy Miki egér figurát a papától, amit én – ahogy azt ellestem tőle – felspárgáztam és így próbáltam mozgatni. Amikor már valamennyire ment a dolog, fölzsinóroztuk a színpadi méretre és beállítottuk az előadásba. A papa táncjátékot mutatott be az ő Miki egerével, én pedig csetlettem-botlottam az enyémmel. Ekkor hatéves voltam. Aztán, mikor elkezdtünk iskolába járni, akkor a papa írt egy darabot kifejezetten kisiskolásoknak, az volt a címe, hogy Pótvizsga. Másodikos voltam, amikor előadtuk, én játszottam Vitéz Lászlót, papa a tanító bácsit, Matyi öcsém pedig Frici pajtást. Nekünk ez jobb játék volt, mint iskolába járni. Így kezdtük a bábozást, így nőttünk föl.

Milyen tanuló volt?

Háááát! Elsős koromban karácsonykor nem tudtam leírni még az „a” betűt sem. Sokat rajzolgattam viszont, s amikor a tanító néni lerajzolta nagyban a betűket, én telerajzoltam bábfejekkel. Az is egy jó játék volt nekem. Később arra emlékszem, hogy negyedikes elemista koromban, karácsonykor bemutattuk Mark Twain Koldus és királyfiját. Elég gyorsan meg kellett tanulnom a szerepemet, bebújtattam hát a szövegkönyvet a füzetekbe, tankönyvekbe, és az iskolában, a pad alatt olvasgattam. Egyszer csak lefülelt a tanító, elvette az írógépelt papírt és jól ledorombolt, hogy miért olvasok órán „piff-puff” regényt. Hiába magyaráztam neki, hogy ezt nekem meg kell tanulni, nem adta vissza.

Másnap bement az iskolába a papa és megkérdezte a tanítót, megnézte-e, mit olvasott a fia. Próbálta elmagyarázni neki, hogy nekem dolgozni kell, és ez a munkám. Nem nagyon értette meg a tanító, meg is buktatott a félév végén. Pedig a karácsonyi szünet után nagyon sokat tanultam, egyfolytában jelentkeztem, de nem szólított fel. Viszont karácsonyra összeállt a műsor, és olyan siker volt, hogy mindenért kárpótolt. A következő évben átkerültem egy másik tanítóhoz, és nála egyből kitűnő lettem. (Pont most került elő a napokban a bizonyítványom.)




Sok más nép meséjében, vásári bábművészetében feltűnik egy Vitéz Lászlóhoz hasonló figura. Ki ez a Vitéz László?

Ő a magyar népi bábhős, ugyanúgy, mint az angol Punch, vagy a német Kasperl, a francia Guignol vagy az orosz Petruska. Nagyapám (eredeti szakmáját tekintve cipészmester, Korngut Salamon – a szerk.), több mint száz évvel ezelőtt még a saját cirkuszával járta az országot. Az 1897-ben kelt hivatalos papírján egyébként „dal, testgyakorlatok és bűvészeti előadások” megtartására kapott engedélyt. Valamilyen artista produkció hirtelen kimaradt a műsorból, gyorsan pótolni kellett. A környező országokból már jártak erre bábosok, és nagyapa látta, hogy ezeknek nagy sikerük van. Gondolt egy nagyot, s azt a bizonyos elmaradt produkciót elbábozta. Lassan rájött arra, hogy a bábok nem kérnek kenyeret, és átalakította cirkuszát utazó bábszínházzá, amelynek műsorán már feltűnt Vitéz László figurája is. A papa közben kiment Amerikába, a Metro-Goldwin Mayernél dolgozott. Küldött nagyapámnak és nagyanyámnak hajójegyet, hogy menjenek utána, de ők nem akarták itthagyni az országot. Megírták a fiuknak, hogy jöjjön inkább ő haza, és akkor átírják a nevére a bábszínházat. A papa végül 1912-ben visszajött. Kolumbia Magyar Mechanikai Színháznak nevezte el a bábszínházat, mivel akkor még az marionettszínház volt.

A kolumbiai magyar mechanikus színház

Az ezer példányban kinyomtatott reklámszöveg szerint a következő műsorszámokat ajánlották a nagyérdemű figyelmébe:
1. Trónfoglalás a törpék birodalmában, vagy Egy haldokló titka. Mese négy képben, írta Korngut Henrik.
2. Rózsa Sándor életéből. Érdekes történeti dráma. Színpadunk részére átdolgozta K. H.
3. Orosz-japán háború (tengeren). Mechanikai mutatvány.
4. Egy város életéből. Mechanikai látványosság.
Helyárak: I. hely 40 fillér; II. hely 20 fillér. Katonák és gyermekek a felét fizetik.
(forrás: Színháztörténeti lexikon)



1914-ben viszont kitört az első világháború. Apámnak be kellett vonulni, nagyapa tönkrement. A világégés után kezdhettek mindent elölről. A hűvösvölgyi nagyréten épített fel a papa egy bódét, ott kezdett el játszani. De az csak egy vasárnapi kirándulóhely volt. Abban az időben kezdett kialakulni viszont a népligeti vurstli, ahol minden nap sokan megfordultak. A papa 1926-ban áttelepítette oda a bódét, ami a mai napig is a régi tervek alapján ott áll. A Soros Alapítvány támogatásával, az öcskössel a rendszerváltás környékén újjáépítettük. De minek?

Miért nem játszik ott azóta sem?

Egyre züllik minden, a Népliget teljesen elgazosodott, a közbiztonság vacak, többször betörtek a színházba. Még akkor is, amikor már nem is tudtak semmit elvinni. Nem tudtam ott játszani. Nem tudom mi lesz belőle.

  1. 1. Aki átbábozta a 20. századot - interjú Kemény Henrikkel
  2. 2. Hakapeszi Makitól Süsüig