Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Versek

2008.04.11
Nagy László: Ki viszi át a szerelmet
Létem ha végleg lemerűlt
 
ki imád tücsök-hegedűt?
 
Lángot ki lehel deres ágra?
 
Ki feszül föl a szivárványra?
 
Lágy hantú mezővé a szikla-
 
csípőket ki öleli sírva?
 
Ki becéz falban megeredt
 
hajakat, verőereket?
 
S dúlt hiteknek kicsoda állít
 
káromkodásból katedrálist?
 
Létem ha végleg lemerűlt,
 
ki rettenti a keselyűt!
 
S ki viszi át fogában tartva
 
a Szerelmet a túlsó partra!
 
József Attila -
KÉSZ A LELTÁR
Magamban bíztam eleitől fogva -
ha semmije sincs, nem is kerül sokba
ez az embernek. Semmiképp se többe,
mint az állatnak, mely elhull örökre.
Ha féltem is, a helyemet megálltam -
születtem, elvegyültem és kiváltam.
Meg is fizettem, kinek ahogy mérte,
ki ingyen adott, azt szerettem érte.
Asszony ha játszott velem hitegetve:
hittem igazán - hadd teljen a kedve!
Sikáltam hajót, rántottam az ampát.
Okos urak közt játszottam a bambát.
Árultam forgót, kenyeret és könyvet,
ujságot, verset - mikor mi volt könnyebb.
Nem dicső harcban, nem szelíd kötélen,
de ágyban végzem, néha ezt remélem.
Akárhogyan lesz, immár kész a leltár.
Éltem - és ebbe más is belehalt már.
1936. november-december
TEDD A KEZED
Tedd a kezed
homlokomra,
mintha kezed
kezem volna.
Úgy őrizz, mint
ki gyilkolna,
mintha éltem
élted volna.
Úgy szeress, mint
ha jó volna,
mintha szívem
szíved volna.
1928
József Attila
Amit szívedbe rejtesz
Amit szívedbe rejtesz,
szemednek tárd ki azt;
amit szemeddel sejtesz,
szíveddel várd ki azt.
A szerelembe -- mondják --
belehal, aki él.
De úgy kell a boldogság,
mint egy falat kenyér.
S aki él, mind-mind gyermek
és anyaölbe vágy.
Ölnek, ha nem ölelnek --
a harctér nászi ágy.
Légy, mint a Nyolcvan Éves,
akit pusztítanak
a növekvők s míg vérez,
nemz millió fiat.
Már nincs benned a régen
talpadba tört tövis.
És most szívedből szépen
kihull halálod is.
Amit szemeddel sejtesz,
kezeddel fogd meg azt.
Akit szívedbe rejtesz,
öld, vagy csókold meg azt!