Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


LILIKÉNEK, LEVÉL HELYETT

2008.01.14

 

Dohányfüst cserzi a levegőt.
Szobám: egy fejezet
Krucsonnih poklából. Emlékszel-e,
az ablak előtt
hogy ültünk valaha ketten,
s én önfeledten
hogy simogattam a kezed?
Ülünk ma is,
szivünk vasban.
De holnap talán
kidobsz, szitkozódva, gyalázva:
rohanok az előszobába,
remegő karom alig leli,
hol a kabát ujja,
és testem elnyeli
a förgeteg utca.
Szörnyedek,
mordulok,
kétségbeesem s majd felfordulok.
Minek ez a játék?
Édességem,
százszorszépem,
szakítsunk másképp.
S mert szerelmem
mint nehéz
súly kolonca
rajtad örökké,
bárhova tűnnél:
végső jaját hadd üvöltse-sikoltsa
utánad most a keserűség.
Munkája végén a hajszolt ökör elmegy,
s hideg
vizekbe fekszik, ahol alhat.
Nekem csak egy
tengerem van,
a te szerelmed,
de attól könny ki nem könyörög soha semmi nyugalmat.
Ha pihenni vágyik a fáradt elefánt,
királyian végigterül a napvert homokon.
Fölöttem csak
a te szerelmed
lángol Nap gyanánt,
de hogy kivel és hol vagy, nem tudom.
Ha költőt kínoznál ennyire,
az,
kedvesét, pénzre, és dicsőségre váltana fel,
de nekem
mindabból, ami csengés, rím, vigasz,
csak a te drága neved csengője kell.
A lépcsőházban nem vetem le magamat,
mérget sem iszom,
s ravaszt se húzok meg halántékomon:
tekinteted
kése marad
fölöttem az egyetlen hatalom.
Holnap már azt se tudod,
hogy koronám fejeden ragyogott,
hogy virág-lelkem fölperzseltem érted,
s a gyors napok szárnyas karneválja
prédául dobja verseim a szélnek.
Vagy megállít szavaim avara,
mialatt mohón
lihegsz majd valahová?
Engedd legalább, hogy
búcsúzni csókjaimat terítsem
távozó lépteid alá.

(Szabó Lőrinc)

 

 

Léptek az utcán, még nézek utána

szótlanul állok, a semmire várva

felbukkanó ablakszemek

a házak kőfalán

eldobott remény

az utca közepén

távolodó lépteit nem is hallom én...

 

Za to sto tolko raz v godú bivajet máj

... no prosu ne mina, prosu ne mina

Etot mir pridúman ne nami

etot mir pridúman ne mnoj...(orosz dalrészlet)

 

Desmod: Zhorí vąetko, čo mám

1. Mám tvoj list, vraj musíą ís?.
Zhorí vąetko, čo mám ak odídeą.
Nič len tma, obklopí ma.
Zhorí vąetko, čo mám a ty to vieą.

R. Chcel som nájs?, záchranný pás.
Ktorý udrľí nás, uľ nemám síl.
Tak pýtam sa, či vieą, ľe ja,
nie som ten, kto to v nás zapálil.

2. Uľ len púą?, dám prst na spúą?.
Zhorí vąetko, čo mám ak odídeą.
Dos? uľ sĺz, tak zosta? skús.
Zhorí vąetko, čo mám a ty to vieą.

R. Chcel som nájs?, záchranný pás.
Ktorý udrľí nás, uľ nemám síl.
Tak pýtam sa, či vieą, ľe ja,
nie som ten, kto to v nás zapálil.

3. Cítim chlad, poslednýkrát.
Zhorí vąetko, čo mám ak odídeą.
Nič len tma, obklopí ma.
Zhorí vąetko, čo mám a ty to vieą.

R. Chcel som nájs?, záchranný pás.
Ktorý udrľí nás, uľ nemám síl.
Tak pýtam sa, či vieą, ľe ja,
nie som ten, kto to v nás zapálil.